Bemutatkozás

A GigSystem zenekari információs rendszer célja a szórakoztatóipari előadás, az élő koncert hatékony lebonyolításában nyújtott támogatás főként parti zenekarok számára. A rendszer segítségével a megfelelő dalok kiválasztása, a szövegek, akkord menetek megjelenítése egyszerűen, gyorsan és pontosan történhet. A dalok címe és előadója is jól láthatóvá válik a színpadon elhelyezett képernyőn. Egy koncerten a hangulatnak megfelelően a soron következő dal ismertetése általában körülményes a zenekar tagjai számára. A GigSystem segítségével ez egy jól látható központi kijelzőt jelent, nem kell szóban vagy gesztusok révén közölni a dal címét, hangnemét, így nem kell előre listákat nyomtatni sem. A rendszer támogatja a lapozógépek használatát, így ezeket fel lehet használni a lejátszási listák és a megjelenített szövegek oldalainak érintés nélküli központi vagy egyéni lapozásához is.

A helyes tempó meghatározása kritikus eleme a tánczenének. Az adott dal rosszul megválasztott indítása a táncolók szétesését, érdektelenségét eredményezheti, és kellemetlen emlékekkel járhat. A rendszer segítségével a dalok kottájának, szövegének megjelenítésével azonos időben az előre beállított tempó is elindítható. Egy tableten keresztül – főként a dobos számára telepített metronómon- az ütemjel lehallgatható a dal végéig, vagy intro jelleggel meghatározott ideig tartva. Fülmonitoros rendszer használatával pedig a többi zenekari tag számára is elérhetővé válhat. Ezen felül a rendszer képes zenei alapot is lejátszani, ami hasznos kiegészítője lehet a ritmus szekciónak.

Egy élő koncerten a dalok általában lejátszási lista segítségével sorrendben, vagy a hangulattól függően, esetenként kérésre következnek. Néha ezek kombinációja révén. A listák előre szerkeszthetők, de a műsor közben tetszőlegesen bármely dal előhívható. Ez különféle egyszerű kereséssel, kiválasztással az előre rögzített repertoár alapján történhet. Ebben a dalok egyszerűen csoportosíthatók, de akár előadás profilt is alkothatnak az előadás jellege érdekében. A rendszer segítségével akár több zenekar repertoárja is menedzselhető és kezelhető egyszerre. Ez abban az esetben lehet előnyös, ha valamelyik tag több zenekarban is játszik.

A GigSystem segítségével mindez eggyszerűen , hatékonyan és ggyorsan megvalósítható! Játsszon kottatartó és lapozgatás nélkül pontosan!

Kapcsolat: Fehér Zoltán 20/409 6583
Email: familyze99@gmail.com